Számos kerületi fejlesztésről szőtt álom elillanhat pusztán azért, mert a korábbi városvezetés nem fizette az adót a lakásrehabilitációs alap számára. A tartozás ma 789 millió forint és a főváros ragaszkodik a fizetéshez.
Igaz születésekor sokan vitatták a fővárosi közgyűlés 1995-ben alkotott rendeletét. Eszerint a kerületeknek saját ingatlanértékesítéseik után a befolyt nettó összeg 50 százalékát át kell utalniuk az úgynevezett lakásrehabilitációs alapba, amelyből aztán a főváros igény szerint osztja vissza a pénzt. Azonban ma is sok vitát szül, hogy az olyan reprezentatív belső kerületek, mint a VIII. és a IX. nagy beruházásokban gondolkodhatnak és ütemesen fejlődhetnek addig a külső kerületek számára csak csurran cseppen a közös pénzből.
2011.03.03. 01:24
Hová tűnt 800 millió forint?
komment
2011.03.02. 02:47
Új utakon az ország légi kapujához
A turisztikai iparág és az egész magyar gazdaság kiemelt érdeke a budapesti repülőtérhez kötődő közúti és tömegközlekedési infrastruktúra fejlesztése, ehhez akár az Új Széchenyi-terv részeként, akár más forrásokból eszközöket kell biztosítani. Egyebek mellett ezzel a felhívással fordult a parlament Sport és Turizmus Bizottsága dr. Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszterhez, miután a testület ferihegyi kihelyezett ülésén megismerkedett a Budapest Airport fejlesztési terveivel és a rövidesen megnyíló SkyCourt (Égi Udvar) terminálépülettel.
komment
2011.03.01. 01:23
Jeges, záróbuli fényfürdőben
A Lőrinci Jégpálya záróbulija február 26-án délutántól 16 órától 22 óráig tart majd a XVIII. kerületi Bókay Kertben. A műjégpályát a hétvégén vehetik birtokba a látogatók ebben a szezonban utolsó alkalommal. A rendkívüli sikerre való tekintettel a korcsolyázás minden télen hagyományteremtő sportlehetőség lesz a kerületben.
komment
2011.02.27. 23:28
A Ghymes jótékonysági koncert rendkívüli sikere
Sikerrel zárult a Ghymes jótékonysági koncert a XVIII. kerületben. A hagyományteremtő céllal szervezett esemény eredményeit és a részleteit Ughy Attila polgármester, országgyűlési képviselő, illetve Dr. Maitz László, a Zsebők Zoltán Szakrendelő (Pestszentlőrinc-Pestszentimre Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit kiemelten közhasznú Kft.) ügyvezető igazgatója ismertette 2011. február 22-én megrendezett sajtótájékoztatón.
komment
2011.02.27. 23:25
Jankovics Marcell, a Nemzeti Kulturális Alap elnöke a fővédnök
Az Üde Színfolt Kulturális Egyesület rendezvény-sorozatot indít „Tartozunk – Összetartozunk” címmel a Polgárok Házában. Az esemény-sorozat fővédnöke a Nemzeti Kulturális Alap elnöke, Jankovics Marcell lesz.
Trianon következményeként több millió nemzettársunk él jelenlegi határainkon kívül, a szomszédos államok egykori magyarországi területein. A velük való kapcsolattartás nagyon fontos.
komment
2011.02.25. 00:57
Segítik a vállalkozásokat!
Az önkormányzat kiemelten fontosnak tartja, hogy a kerületi vállalkozásoknak segítséget nyújtson a sikeres működéshez. A fővárosi vállalkozásfejlesztési program hatékony elérése érdekében hamarosan ügyfélszolgáltatások indulnak a vállalkozások számára a Vagyon18 Zrt. közreműködésével.
A Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány együttműködésével alakítják ki a szolgáltatásokat, a kedvezményes finanszírozás, a pályázati támogatások és az üzletviteli tanácsadás területén.
komment
2011.02.25. 00:53
Új rendszerben, régi célokkal – a lakosságért
Februártól megújított körzeti megbízotti (KMB) rendszerben dolgoznak a lőrinci, a szentimrei rendőrök. Kékesi András ezredes, kerületi kapitány kezdeményezésére 8 körzetet alakítanak ki, amelyet a jövőben továbbfejleszthetnek.
A változtatás azért történik, hogy a kerületi lakosok még nagyobb biztonságban érezhessék magukat, s hathatós segítséget kapjanak, s gyorsabban tudják értesíteni a kollégáinkat, ha olyan esemény történik a környezetükben, netán pontosan a kárukra, amely ránk tartozik – mondta Kékesi András ezredes, a kerület kapitányságvezetője.
komment
2011.02.22. 00:01
Országos rajzpályázat és kiállítás
Az országos rajzpályázat eredményhirdetése és a legsikeresebb alkotások kiállítása nyílt meg február 18-án a Kondor Béla Általános Iskolában.
Kondor Béla születésének 80. évfordulója alkalmából országos rajzpályázatot hirdetett a kerületi önkormányzat és a Kondor Béla Általános Iskola. A felhívásra közel hatszáz pályamű érkezett be. A rajzpályázat alkotásait neves zsűri bírálta el: Magyar József, a Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai Intézet szaktanácsadója, Szalay József, a Magyar Rajztanárok Egyesületének elnöke. A zsűri elnöke volt Bereczki Lóránd, a Nemzeti Galéria címzetes nyugalmazott főigazgatója.
komment
2011.02.21. 23:54
Szakmai együttműködés a Fidelitas és az IKSZ között
A Fidelitas Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési kabinetje valamint az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség Vidékért munkacsoportja a két szervezet közötti partneri viszonyt alapul véve az együttműködést szakmai alapokra helyezte.
Ennek értelmében Stágel Bence, az IKSZ elnöke az IKSZ Vidékért munkacsoportjából, a munkacsoport szociálpolitikai szakreferensét, az IKSZ XVIII.kerületi alelnökét Harangi Fülöpöt bízta meg a Fidelitas és az IKSZ vidékfejlesztésért-mezőgazdaságért felelős szakmai munkacsoportok közötti kapcsolattartással.
komment
2011.02.21. 23:47
Kondor Béla 80 éves lenne...
Kondor Béla születésének 80. évfordulója tiszteletére megemlékezést és koszorúzási ünnepséget rendezett Pestszentlőrinc-Pestszentimre önkormányzata és a Kondor Béla Közösségi Ház február 17-én, a képzőművész mellszobránál a kerületi Kossuth téren.
Az ünnepségen Vörösmarty Leánykar énekelt Zsákainé Papp Anita vezényletével, Ughy Attila polgármester mondott ünnepi köszönőt. „Kondor Béla művészete túlmutat az általánoson. Olyan világot teremt, amelynek minden pontja vonalat, minden vonala formát, minden formája ábrát jelölt. Olyan mögöttes ábrát, amit csak azok látnak, akiknek szemük van ahhoz, hogy meglássák a mozgatót, a belsőt, a lényeget. A magyar nyelv lényeglátásnak tartja ezt – mondta a polgármester.”
komment
2011.02.21. 03:47
Nem igaz, hogy január 20-án lejárt a nyilatkozattétel ideje
A családi kedvezményt azok is érvényesíthetik, akiknek nem munkaviszonyból származik a jövedelmük; mivel az erre vonatkozó nyilatkozat megtételére nem tartalmaz határidőt a személyi jövedelmadóról (szja) szóló törvény, nem igaz, hogy január 20-án lejárt a nyilatkozat megtételének határideje – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
komment
2011.02.21. 03:43
Chladek Tibor lett az MTK Szektorlabda szakosztályának szakosztályvezető-helyettese
Horváth Imre Európa- és világbajnok szektorlabdázó, az MTK Szektorlabda szakosztályának vezetője – aki a hazai és a Nemzetközi Szektorlabda Szövetség elnöke is – Chladek Tibort kérte fel szakosztályvezető-helyettesnek.
A szektorlabda a magyarok által jól ismert gombfoci játék szellemi-ügyességi sport változata. A szektorlabdát 1990-ben nyilvánították sportággá (akkor még asztali labdarúgás néven), miután a bíróság bejegyezte a Horváth Imre szervezésében megalakult sportszövetséget. A szektorlabdát jelenleg 5 földrész 22 országában ismerik és játsszák. Magyarországon mintegy 40 klubban játsszák a sportágat. (A sportágról bővebben a www.gombfoci.hu és a www.gombfoci.lap.hu weboldalon tájékozódhatnak.)
komment
2011.02.19. 18:07
Értékteremtő beruházás, élhetőbb környezet a Havannán
HŐSZIGETELÉS, KORSZERŰSÍTÉS
A Havanna utca 45-63.- 437 lakás-külső hőszigetelése és a tömb fűtési rendszerének korszerűsítése befejeződött, valamint kicserélték az erkélykorlátokat és kapukat. Elkészült a 300-300 lakásos Havanna utca 44-52. és a Csontváry utca 30-38.számú ház hőszigetelése. A Havanna utcai épület a panelpályázaton nyílászárok cseréjére, fűtéskorszerűsítésre és a melegvíz-hálózat felújítására 1/3-os állami támogatást is kapott, így ezek a munkák a hőszigeteléssel párhuzamosan megkezdődhettek. Ugyancsak további pályázati források bevonásával cserélték ki a Csontváry utcai háztömb nyílászáróit és rövidesen a fűtésrendszer korszerűsítése is megtörténik.
komment
2011.02.18. 22:25
VI. Imre - Lőrinc Futóverseny
A verseny célja: Tisztelgés az 1848-as események előtt és versenyzési lehetőség biztosítása.
Rendező: Budapest XVIII. kerület, Pestszentlőrinc –Pestszentimre Önkormányzat
Időpont: március 15. (kedd) 10.00 óra
Rajt és Cél: Kastélydombi Általános Iskola
1188 Budapest - Pestszentimre, Nemes utca 56-60.


