HTML

A Mi Kerületünk

Pestszentimre-Pestszentlőrinc polgárainak oldala.

Friss topikok

Linkblog

2012.01.05. 02:03 amikeruletunk

Visszaköltözött a jeges tél a Bókayba

Január 2-a óta ismét a Bókay Kertben hódolhatnak szenvedélyüknek a korcsolyázni vágyók. Az ünnepek elmúltával ugyanis bezárt a jégpálya a régi Piactéren, és akárcsak tavaly januárban, ezúttal is a Bókayban lehet korizni.


Az elmúlt esztendőhöz hasonlóan, délelőtt az iskolák használhatják a jégpályát, míg a nagyközönség 15 órától veheti igénybe. Este 8 órától pedig a hokisok vagy éppen bandyzők bérelhetik ki. Az utóbbi labdajáték kevésbé ismert nálunk, pedig az átlagos korcsolyázótudással rendelkezők könnyebben űzhetik, mint a jégkorongot, ráadásul védőfelszerelésből sincs annyira szükség. A labda ugyanis puhább, mint a tömörgumikorong, és ütközni is tilos ebben a játékban.

Azoknak is érdemes kilátogatni, akik még nem korcsolyáztak, hiszen soha nem késő elkezdeni a tanulást, s mivel mindössze 200 forintért már korcsolyát is lehet bérelni, nagyobb beruházást sem igényel a próba. Mert éppen az önkormányzat sportprogramjának köszönhetően a 350 forintos 2 órára szóló belépőjeggyel együtt maximum mindössze 550 forintba kerül a korcsolyázás. Ismerve a manapság divatos zumbaórák, vagy fedett foci- és teniszpályák költségeit, nyugodtan nevezhetjük kedvező befektetésnek a kerületi korcsolyázásra költött összeget. 

A pálya hétvégenként reggel 9-től 20 óráig tart nyitva a nagyközönség számára, és este 8 után ilyenkor is szabadon bérelhető a 300 négyzetméternyi felület. A korcsolyázókat és a kísérőiket melegedő is várja, továbbá 2 büfé áll rendelkezésükre. A jó hangulatot pedig a folyamatosan szóló zene fokozhatja.

Sütő-Nagy Zsolt-Bp18

komment

süti beállítások módosítása