Ezúttal Mikszáth Kálmánnak, az írónak, újságírónak, lapalapítónak és nem utolsósorban képviselőnek novelláiból olvasott fel Helyey László színművész, szinkronszínész. Amikor Somlai Zsuzsa, az Üde Színfolt Kulturális Egyesület elnöke a decemberi gábli témájául Mikszáthot választotta, még nem tudhatta, hogy a neves író a vártnál sokkal időszerűbb lesz. Mikszáth ugyanis gyakran írt a Tisztelt Házban szerzett tapasztalatairól, így az obstrukcióról, másszóval az ellenzék által történő képviselői munka felesleges akadályozásáról is. A mai ellenzék pedig éppen a decemberi irodalmi gáblit megelőző napokban indított a parlamentben egy igen erős obstrukciót; nappalokat és éjszakákat toldva egybe, harminchat órás „munkanapra” kényszerítette a kormánypárti képviselőket, megakadályozva, hogy azok bármiféle eredményes, az ország érdekét szolgáló munkát végezzenek. Mikszáth szerint: „Az obstrukció a parlamentarizmus legnagyobb nyavalyája (…), megöli a parlamenteket egyenkint, s végül a parlamentarizmust egészen.”

Ughy Attila polgármester és országgyűlési képviselő, a rendezvény moderátora bevezetője elején összehasonlította a Mikszáth Kálmán képviselősége idején, 1904-ben történt obstrukciót a jelenkorival. Ahogy a százhét évvel ezelőtti ellenzéki ellenállást sikerült megtörni, úgy a mostanin is túljutottunk – csak most sokkal hamarabb.

Helyey László Mikszáthtól több, a képviselőválasztást tükröző történetet olvasott fel. Nagy figyelemmel hallgattuk „A káosz” címűt; a választási furcsaságokról szóló írás megemlíti, hogy „(…) meglepő skandalumok is mindig esnek, (…) Róth Pál azzal tette magát híressé, hogy mandátum helyett tévedésből egy háromezer forintos kontót nyújtott a Ház elé. Az egész ország kacagott ezen, de azért Róth Pált mégis igazolták. Majd a szentendrei botrányos lélekvásárlás került sorra. Az egész ország dühösködött azon, de azért Krausz Lajost is igazolták.” A Milyen a magyar karakter című tanulságos novella kulcsmondata, amely egyben válasz is a címbeli kérdésre: „A magyar népnek sokkal jobb szíve van annál, hogysem saját közigazgatása lehessen.” Elgondolkodtató mondat…   

A Balóthy-dominium című történet is figyelmet érdemelt: egy dzsentri familia történetét hallottuk. Az öreg Balóthynak még négyezer hold jó földje volt, de a kártya elvitte a felét. A fia, István, hivatali karriert akart csinálni: az azonban, mivel rossz volt a számvetés, olyan sokba került, hogy a maradék birtok majdnem mind ráment. A következő nemzedék képviselője, Antal, elitta a maradék maradékát is. A földből csak egy virágcserépnyi maradt, kinn az ablakban: egy szívós rezedavirág volt beleültetve. Megszületett Antal fia, Gábor, a XXIII. az ősi családfán – akkor már Pesten laktak a Balóthyak, egy harmademeleti lakásban. A kis Gábor „ott vickándozott (…), kis kövér lábával úgy meg találta rúgni azt a cserepet, hogy a nyitott ablakon át leesett a magasból (…) s földje elszóródott a levegőben. Össze nem szedi azt soha senki többé.”  

A Ne hagyd magad „Ypsilon” című novella is a dzsentri-sarjakról szólt. A címbéli    y a Katánghy családnév végén áll, jelezve az ősi nemesi címet. A három fiú közül az első a pénzt hozó földmérőséget tanulta, a második jogász lett. De mire kitanulták, elkéstek: nem volt már keletje e foglalkozásoknak. A harmadik fiú apja tanácsára a bankszakma felé kacsintgatott – de egy távolabbi Katánghy rokon, a család esze, mást mondott az öreg Katánghynak: „Nagy szó a bank (…) külön kell arra születni (…) talán te is megtanultad volna az egérfogást úgy, hogy ahol magad volnál, elfognád az egeret, de a rászületett macskák között neked egy se jutna, mind ők fognák meg.” Így aztán a harmadik fiú más pályára adta a fejét…

A rendezvény szüneteiben a részvevők hallgatták Kovács Péter tangóharmonika-muzsikáját, vagy beszélgettek a felolvasott novellákról. Néhány mondat erejéig szó esett a bankokról, az „egérfogás tudományáról”, a magyar OTP és a külföldi bankok arányáról, az Erste pénzintézet „Ön hol bankol?” reklámjáról, a devizahitelekről…

Egy másik csoport tagjai a demokráciákra jellemző parlamentarizmusról, hazugságról és igazságról beszélgettek, a Mikszáth korabeli választási „csínyekről” meg a közelmúlthoz kötődőkről, amelyek mögött olykor ördögien kitervelt aljasságok rejtőztek. E „csínyek” pedig dönthetnek hazánk sorsáról, nemzetünk életéről vagy haláláról, gyarapodásáról erkölcsben, lélekszámban és anyagiakban, vagy éppen végzetes, lassúbb vagy gyorsabb pusztulásáról. Odébb párbeszéd alakult ki: jó-e hát a parlamentarizmus? Jó, mert jobb nincs. Igen, de jobb is lehetne. Lehetne, ha a hazudozással, nyegle handabandázással elegy országtolvajlás helyét végleg átvenné a lelkiismeretesség, a hazaszeretet. Meg az utóbbi huszonkét, de különösen az elmúlt  nyolc-kilenc év tényeinek ismerete. Egy addig csendesen hallgató férfi megjegyezte: „A tájékozatlanságot vehetjük akár tudatos butaságnak is.”

Dehát éppen ennek leküzdésére jöttünk el a gáblira!