Nyaranta, amikor gyerekekkel szoktam táborozni, mindig korábban szoktam kelni, mint a gyerekek. Ilyen alkalmakkor sokszor megcsodáltam már a napfelkeltét. A látóhatár lassan világosodni kezd, a felkelő nap fénye előtör a messzeségben, de a napkorongot még nem látni. Az egyre erősödő fénysugarak jelzik, hogy hamarosan előbukkan az igazi fényforrás, maga a nap. Az adventi időszak a napfelkelte előtti percekre hasonlít. Már látjuk a közeledő fényt, amely egyre erősebben ragyog, de még várnunk kell egy kicsit az igazi fény megjelenéséig, karácsonyig. Ahogyan a felkelő nap előreküldi közeledtét jelző fénysugarait, ugyanúgy Jézus is előreküldi az előfutárt, Keresztelő Jánost, aki a Megváltó közelgő érkezéséről beszél nekünk.
Gondolatok advent második vasárnapjának evangéliumához (Mt 3,1-12).
Bár a világban sokféle fények gyúlnak decemberben, nekünk, keresztényeknek az igazi világosságot érdemes keresnünk, aki maga Jézus. Keresésünkben az adventi időszak elmaradhatatlan alakja, Keresztelő Szent János érkezik segítségünkre a mai vasárnapon, aki Jézusra irányítja a figyelmünket. Mondhatnám úgy is, hogy János a napsugárhoz hasonlít. Már megvilágítja utunkat, de még nem látjuk az igazi fényt, Jézust. Az evangélium tehát nem Jézusról szól, hanem az Ő előfutáráról, Jánosról, akinek egykor az volt a feladata, hogy felkészítse a választott népet a Megváltó érkezésére. Ma, Advent 2. vasárnapján pedig nekünk segít, hogy felkészüljünk Jézus születésének ünnepére és tovább haladjunk adventi utunkon. János nem némán érkezik, hanem szól hozzánk. Egyszerű, világos, érthető szavakkal szól hozzánk. Vajon mit mond? S meghalljuk-e egyáltalán, amit mond?
Amennyire nehéz a sokezer lámpa között észrevenni egyetlen gyertya lángját, ugyanolyan nehéz vállalkozás a mindennapi hangzavarban meghallani az igazi hangot, amely megtérésre szólít, s amely Istenhez vezet. Nehéz, de nem lehetetlen! Keresztelő János hangját egykor talán könnyebb volt meghallani. A pusztában amúgy csend van, tehát ha valaki megszólal, messzire hallatszik hangja. Napjaink városaiban, ahol az emberek sokszor még a pusztai magánynál is nagyobb egyedüllétet élnek át, nagyobb a zaj, a lárma, a hangzavar. Az ember szívében megszólaló hangokat könnyen elnyomja a gépek zaja, az utcai sokadalom zajongása, az emberi zsivaj, a fülsüketítő veszekedés, a televíziók és rádiók szinte mindent betöltő hangja. Ebben a nagy hangkavalkádban kellene nekünk odafigyelnünk azokra a csendes, szelíd hangokra, amelyek Jézusra irányíthatják figyelmünket. A külső hangforrásokat nehéz volna kikapcsolnunk, de mégis egy belső csendet kellene elérnünk, különben még az is megtörténhet, hogy karácsony éjszakáján még az angyalok énekét sem fogjuk meghallani. Pedig ők szépen énekelnek és igazán jó hírt, örömhírt hoznak a pásztoroknak, s nekünk.
Ha sikerül egy kis csendet teremtenünk magunk körül és bennünk, akkor biztosan meg fogjuk hallani Keresztelő János hangját, aki nekünk is ugyanazt mondja, amit egykor azoknak, akik hozzá mentek: „Teremjétek hát a bűnbánat méltó gyümölcsét!” (Mt 3,8). Csak a csendben hallhatjuk meg a megtérésre indító isteni szót. Az Advent bűnbánati idő. Alkalmat ad nekünk arra, hogy a megtérés útjára lépjünk. Az Adventtel nem csak új egyházi év kezdődik, hanem egy új élet kezdete lehet számunkra. Jól tudjuk, hogy az igazi bűnbánat nem az isteni bűntetéstől való félelemből fakad, hanem az iránta érzett szeretetből. Fejezzük ki Isten iránti szeretetünket azzal, hogy bűnbánatot tartunk, elvégezzük szentgyónásunkat, s akkor bátran remélhetjük, hogy karácsony éjjelén találkozunk majd az emberré lett Szeretettel.
Forrás: Magyar Kurír
