HTML

A Mi Kerületünk

Pestszentimre-Pestszentlőrinc polgárainak oldala.

Friss topikok

Linkblog

2010.11.30. 02:06 amikeruletunk

Program kicsiknek és nagyoknak

Családi délután címmel  november 19-én programot szervezett  az Üde Színfolt Kulturális Egyesület a XVIII. kerületi Polgárok Házába

Kézműves foglalkozással kezdődött a családi délután, amely már a karácsonyi készülődés jegyében zajlott, ugyanis a gyerekek gyöngyből adventi, karácsonyi ékszereket készítettek.
Az érdeklődők gyönyörködhettek Molnár Réka gyermekeknek készült kedves, hangulatos rajzaiban is, melyek mindegyikéhez egy-egy idézet tartozott. 


A kézműves foglalkozást  követően Bauer Ferenc tanácsnok mondott köszöntőt, majd a Múzsák Társulata szórakoztatta a nagyérdeműt.
A már jól ismert Múzsák Társulata közreműködésével a musical irodalom azon darabjaiból láthattak válogatást, amely minden korosztályt megérintett; gyermekeket, fiatalokat, időseket egyaránt. Ilyen volt például a muzsika hangja, Nyomorultak, Abigél, Macskák, Valahol Európában.
Endrődi Ágnes és Tóth Enikő felnőtt színészek mellett húsz gyermek lépett fel, akik mindannyian kitűnően énekeltek, táncoltak. A családi délutánon való részvétel ingyenes volt, létrejöttét Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata támogatta.

komment

süti beállítások módosítása