HTML

A Mi Kerületünk

Pestszentimre-Pestszentlőrinc polgárainak oldala.

Friss topikok

Linkblog

2012.02.04. 03:08 amikeruletunk

A legnagyobb gond az illegális szemétlerakás


Nyár óta működik a kerületben is mezőőri szolgálat. A legnagyobb kihívást az illegális szemétlerakás jelenti.

 


Nyár óta vigyáznak a kerületre

A kerületben június 15-től működő mezőőri szolgálatnak – mint ahogy azt előre sejtették – az illegális szemétlerakás okozza a legtöbb gondot.
– Elsősorban az Almáskertbe visznek nagyobb mennyiségű szemetet, az összetételt tekintve leginkább zöldhulladékot. De más is kikerül a környezetbe, például az Alacska útnál rendre építési hulladékot tesznek ki. Találkoztunk már autógumival és számtalan autóalkatrésszel is, ezek gyakran lopott autókból származnak, olyan részei a gépjárműnek, amelyek alapján lehetőség nyílna az azonosításra, vagy amelyeket nem tudnak értékesíteni a tolvajok. Veszélyes még a Szálfa utca, továbbá a Halmi út vége, ahol autóval jobban el lehet tűnni szem elől. Az ilyen helyeket azonban mi is kiemelten figyeljük, gyalogosan közelítjük meg, és lesben állunk, mivel a szemétlerakást csak tettenéréssel lehet visszaszorítani – hívta fel a figyelmet Kozma László intézményvezető-helyettes. 

Tetten ért kábelégetők

A szemétlerakásnál jóval környezetszennyezőbb a kábelégetés, amire sajnos szintén van példa.
– Január elején sikerült nyakon csípnünk kábelégetőket. Az elkövetők ezt azért csinálják, mert ha a rézhuzalról leégetik a műanyagot, akkor könnyen hozzáférnek az értékes fémhez, amelyet aztán eladnak. Rendkívüli módon károsítja a környezetet, éppen ezért bűncselekménynek minősül. Három személyt értünk tetten, szerencsére nem ütköztünk ellenállásba az igazoltatás során. Az egyik férfinak ugyan nem voltak papírjai, de értesítettük a rendőrséget. A rendőrök hamar oda is értek, mi pedig megtettük a feljelentést – számolt be az esetről a mezőőr.
– Ha az időjárás megengedi, akkor motoros járőrözést is folytatunk. Ennek az az előnye, hogy hamarabb lehet odaérni a nehezen megközelíthető helyekre. Lakossági bejelentést követően talán ez a leggyorsabb megoldás, hogy elkapjuk a szabálysértőket. Nagyon fontosnak tartom, hogy a lakosság is együttműködjön velünk, hiszen így tudjuk hatékonyan végezni a munkánkat A nap 24 órájában elérhetők vagyunk, és bármilyen ügyben nyugodtan lehet keresni bennünket – hívta fel a figyelmet Kozma László. – Szerencsére azért van rá példa, hogy értesítenek bennünket az erdőbe hajtó gyanús autókról, amelyek feltehetőleg szemetet akarnak lerakni tiltott helyen. 

Erdőlakók a kerületben


A szemetelőkkel van a legtöbb gond

A XVIII. kerületben is vannak erdőben élő hajléktalanok, például az Alacska- lakótelepnél, a Belsőmajornál vagy a Bika-réti erdőben és a Szemeretelep területén. 
– A rendőrséggel közösen végzett egyik akciónk része annak feltérképezése volt, hogy merre élnek hajléktalanok a kerületben, hogy később járőrözés során ellenőrizni tudjuk, jól vannak-e. Ugyanis sajnos más kerületekben már volt példa arra, hogy megfagyott vagy egyéb módon elhunyt hajléktalant találtunk. Amennyiben az illető segítségre szorul, a szeretetszolgálatokat tudjuk riasztani, rosszabb esetben pedig a mentőket – tájékoztatott a mezőőr.


Nyakon csípett fatolvajok


A mezőőrök a mindennapokban számtalan kihívással szembesülnek, amelyekre fel kell készülni. Találkoztak már tűzesettel, állítottak rókacsapdát a környék házaiban garázdálkodó állatoknak, és nyújtottak már segítséget egy kislánynak is, aki megsérült biciklizés közben. Szabálysértés miatt eddigi munkájuk során 12 feljelentést tettek. A legnagyobb horderejű kihágás ez ideig a Kapocs utcai erdőben történt, ahol 3,6 köbméter mennyiségű fát kíséreltek meg ellopni, de lakossági bejelentés és a rendőri, őrszolgálati intézkedés nyomán sikerült ezt megakadályozni.
– Ezért fontos, hogy mindenképpen értesítsenek bennünket, ha gyanúsat észlelnek. Ha nincs a betelefonáló, akkor könnyen lehet, hogy a fának is lába kél – mondta Kozma László.
 

 

 

Cikk megosztása - A legnagyobb gond az illegális szemétlerakás

Puskás Attila-BP18 

komment

süti beállítások módosítása