HTML

2011.06.22. 01:08 amikeruletunk

Csoda a Bókay Kertben, tíz nap alatt

Strandröplabdapályát adtak át hétfőn a Bókay Kertben, s ezzel 12-re emelkedett azon a sportágak száma, amelyet kipróbálhatnak a gyerekek ezen a sportolásra csábító területen.


Méltán várta büszkeséggel a pályaavatóra érkező vendégeket Kovács Kriszta, a Bókay Kert telepvezetője.
- Ha lenne világcsúcs ebben a műfajban, akkor azt most megdöntöttük volna – mondta a sportos hölgy. – A pálya kialakítása tíz nappal ezelőtt kezdődött meg, s mára minden készen áll, sőt már birtokba is vette néhány gyerek.
A röpivel legjobban „beoltott” vakációzók valóban nem várták meg a képletes szalagátvágást, s már az alpolgármester, Lévai István Zoltán megérkezése előtt püfölték a labdát, hárították az ütéseket a puha, friss, aranysárga homokban.
Kovács Krisztina meglepő adatot árul el. Elmondja, hogy 180 tonna, közel húsz pótkocsis teherautónyi homok érkezett Ócsáról, hogy a nyitás napjára minden készen álljon.
- Két hetünk sem volt, tartottunk is egy kicsit attól, hogy készen leszünk-e. De minden megoldódott, s azt hiszem, a Bókay Kert összes sportosa büszke lehet. Ezzel a pályával a kipróbálható sportágak száma éppen tucatnyi lett.
Elárulja hölgy azt is, hogy a pálya mérete 16x8-as - ekkorán játszanak a strandröpisek - ám egy kicsit ,,csaltak”. Nagyobb területet hagytak az alap- és az oldalvonalak mellett, mert készülnek valamire. Már most kacérkodnak a gondolattal, hogy jövőre egy strandkézilabda-pályával is meglepik az érkezőket.
Lévai István Zoltán kerületi alpolgármester a köszöntőjében azt hangsúlyozta, hogy a vakáció heteit, hónapjait sem árt hasznosan eltölteni, s a most átadott pálya is ezt a célt szolgálja. A gyerekek kellemes időtöltését.
- Az összköltsége éppen csak elérte a 300 ezer forintot, ami, tudva, hogy a sportkiadások sem csökkennek, csodaszámba megy – mondta az alpolgármester.
A 30 centi vastag, puha homokréteg tökéletes biztonságot nyújt, megsérülni szinte lehetetlen.

Róth Ferenc-bp18.hu

komment

süti beállítások módosítása