HTML

A Mi Kerületünk

Pestszentimre-Pestszentlőrinc polgárainak oldala.

Friss topikok

Linkblog

2011.05.25. 22:06 amikeruletunk

A kerület és a testvérvárosok együtt támogatják a tusnádfürdői gyermekotthont

Sikerrel zárult a tusnádfürdői gyermekotthon bővítésének támogatására szervezett akció: a hétvégi exkluzív jótékonysági bálra 320 kerületi magánszemély, cég és szervezet váltotta meg a 10 ezer forintos belépőt, a lengyel és a bajor testvérváros pedig összesen több milliós felajánlással támogatta a kezdeményezést.

 

Tudtam, hogy sokan akarnak segíteni, de nem gondoltam volna, hogy ennyien eljönnek – mondta Kolozsvári Tibor, a tusnádfürdői Szent László Gyermekvédelmi Központ igazgatója néhány perccel annak a jótékonysági bálnak a kezdete előtt, amelyet az intézmény támogatására rendeztek május 21-én a Sportkastélyban.

Ha pont nem is került a történet végére, egy hosszú és fontos szakasz lezárult. Az önkormányzat képviseletében Ughy Attila polgármester még decemberben járt a XVIII. kerület erdélyi testvérvárosában, Tusnádfürdőn, ahol Böjte Csaba ferences szerzetes által Déván alapított Szent Ferenc Alapítvány 2006 óta működteti tucatnyinál is több gyermekvédelmi központjainak egyikét. A látogatáskor kiderült, hogy a Szent László Központ modern, jól felszerelt intézmény, csak egy valami hiányzik belőle: egy közösségi helyiség.

Városok fogtak össze

Decemberben a küldöttség tagja volt Bauer Ferenc önkormányzati képviselő, tanácsnok is, aki a testvérvárosi kapcsolatokat koordinálja egy EU pályázatból finanszírozott, öt várost érintő nemzetközi konferenciasorozatban. A városvezetés szorgalmazta a tusnádfürdői otthon támogatását, és Bauer Ferencé volt az ötlet, hogy a testvérvárosok segítségét is kérjék a mintegy 12 millió forintnyi szükséges összeg előteremtésében.
Dąbrova Tarnowska, a lengyel testvérrégió azonnal az ügy mellé állt, és hamarosan a bajor testvérváros, Roding is jelezte csatlakozását. A XVIII. kerület úgy döntött, a közös vállalkozásban a ráeső anyagi részt egy exkluzív jótékonysági bál bevételéből próbálja megteremteni. Így szerveződött meg hónapokig tartó előkészítés után a Sportkastélyban megrendezett esemény.

Ne féljetek!

– Csodálatos, hogy vannak asszonyok és férfiak, akik más asszonyok és férfiak hibáját próbálják helyre hozni – mondta köszöntőjében Ughy Attila polgármester, miután a kerületiek mellett a testvérvárosok képviselőinek is megköszönte a támogatást. – Azért jöttünk, hogy azokon segítsünk, akik előtt az Úr, miközben kinyitott egy ajtót, becsukott egy másikat. Becsukta a reménytelenség ajtaját, és kinyitotta a Szent László Gyermekvédelmi Központét. Aki itt belép, tudja, hogy haza érkezett. És ennél becsesebb szó talán nincs is.

A polgármester szavai összecsengtek azzal, amit Böjte Csaba mondott el a díszvacsora vendégeinek:
– A mi Urunk, Jézus Krisztus gyakran mondta nekünk: ne féljetek! Ez az egyik legfontosabb üzenet a 21. századi ember számára is. Bevallom, én már nagyon sok megrémült gyereket láttam életemben, és nagyon szomorú, amikor egy gyerek kiszolgáltatott, fél. De azt is tapasztaltam, hogy mindig van, aki segít. Istennek talán a legszebb parancsa ez: ne féljetek! És igazán jó dolog embereknek segíteni abban, hogy véghez vigyék ezt a parancsot. Szeretettel jöttem, hogy megköszönjem: segítenek ezeket a gyerekeket megvigasztalni és bátorítani.

320 jegy kelt el

A tusnádfürdői otthon ügyét szép számmal támogatták a kerületből magánszemélyek és cégek egyaránt. Cserébe az exkluzív vacsora mellé színvonalas műsor járt. A Szent László Gyermekvédelmi Központ tanulói is készültek az estre egy színvonalas néptánc műsorral, mely után Szabó Endre és zenész barátai népzenei összeállítással járultak hozzá a hangulat fokozásához. A vacsora után Janza Kata és Pintér Tibor szórakoztatta a bálozókat, a tánczenét pedig a Madarak zenekar szolgáltatta hajnalig. A vendégek épp olyan elégedetten mehettek haza, mint a szervezők.

Sokak sok munkájának az eredményeképpen elmondható, hogy a kitűzött célt sikerült elérnünk, a tusnádfürdői gyermekotthon közösségi épületének ügye közösségi üggyé nőtt. Sokan fogtak össze, hogy az alapokat megteremtsük az építkezéshez, ami sikerült: a jótékonysági est adományai, a testvérvárosok hozzájárulásai, a jótékonysági bálból befolyt összeg, valamint vállalkozók felajánlásai lehetővé teszik az építkezés megkezdését – mondta örömmel Bauer Ferenc. - És amit még nagyon fontosnak tartok, hogy a lelkekben és a szívekben is erősödött az összetartozás érzése a székelyföldi magyarsággal, de egymással is itt, Pestszentlőrincen – Pestszentimrén. Hálás köszönetem valamennyi közreműködőnek az önzetlen segítségért, a támogatóknak az adományokért és a jótékonysági bálon való részvételért. Bízom benne, ez az összefogás még sokszor létrejön, s hagyományt teremthetünk a rászorulók megsegítésében, mind a kerületben, mind a szélesebb hazában.

Kerékgyártó György-bp18.hu

komment

süti beállítások módosítása