Tiszteletben tartjuk történelmi alkotmányunk vívmányait és a Szent Koronát, amely megtestesíti Magyarország alkotmányos állami folytonosságát és nemzeti egységét-jelenti ki a Nemzeti Hitvallás, új alaptörvényünk preambuluma.

Ez az a mondat amellyel átléptünk a Rubicont, amely megszakítja az elmúlt évtizedek rossz örökségeit és hozzáköt a magyar államiság évezredes, jó hagyományaihoz, a korábbi törvényes alkotmányos rendszerekhez. A jogfolytonosság helyreállítása azt jelenti, hogy a törvénytelen rendszerből törvényest alkottunk. Maga a jogfolytonosság helyreállítása pedig egy olyan folyamat, amely tőlünk függő időhöz kötődik. A helyreállítás az alapelvek helyreállításával kezdődik, az azt érvényesítő intézmények helyreállításával párhuzamosan.

Alapvetően fontos az is, hogy az alkotmányt alaptörvénynek hívják. Ugyanis az elmúlt évtizedekben az alkotmány fogalmához az ezeréves vagy még régebbi múlttal való szakítás képzete társult. Az alaptörvény pedig azt kívánja kifejezni, hogy folytatólagosan de kapcsolódunk az előző évezred történeti alkotmányt alkotó törvényeihez.

Az alaptörvény-alkotmány a változtatni nem akaró, a világháború utáni rendszerek folytatásáért küzdő, úgynevezett status quo irányzat és a változás mellett elkötelezett erők nagyon kemény és még nem lezárt küzdelmének az eredménye. Az alaptörvény készítői  ezért mindkét irányzat elvárásait ötvözték össze, mégpedig úgy, hogy egymást azok ne rontsák, hanem kiegészítsék. Ez egy jó kompromisszum amiből kialakulhat egy általános nemzeti konszenzus. Ebből a munkából is látható, hogy a közjogi történeti hagyomány és az alkotmányos gondolkodás nem gátja, hanem történeti örökségének megfelelően erősítője a szabadságjogok védelmének, a modern jogállami elvárásoknak.

Ha az alaptörvényben a Nemzeti hitvallást nemcsak történelmileg, hanem közjogilag is értelmezzük, akkor az 19944 márciusától kezdődő időszakot törvénytelennek, illetve az 1990 óta eltelt időszakot törvényességében nem teljesen megalapozottnak tartja.

Az elmúlt években már a közélet változtatását akaró meghatározó személyiségei is legitimációs deficittel bíró azaz törvényességében nem teljesen megalapozott korszaknak írják le az elmúlt 20 évet. Ebből következően maga az alaptörvény határozza meg, hogy milyen területeket kell elsősorban sarkalatos törvényekkel újra szabályozni. Ugyanakkor hangsúlyozni kell, hogy az alaptörvény szellemisége alapvetően eltér az előző alkotmánytól. Ugyanakkor értékeket és emberi erényeket hangsúlyoz: hazaszeretetet, a munka becsületét, a házasság szentségét, az élet tiszteletét.

A szemléletváltás persze kihathat az egyes jogászok, jogterületek szabályozására, újraértelmezésére. A küzdelem igazából csak most kezdődik azért, hogy valóban az új szellemiség érvényesüljön fokozatosan a jogszabályalkotásban, a jogértelmezésben és a joggyakorlatban is, vagyis az egész jogrendben. Nem szabad az emberi méltóság jogát összekeverni az emberi erények mellett kiállók és az azt tagadók egyenlősítésével.

Az új alaptörvény ezenkívül elvileg lehetővé teszi, hogy az igazságosság útján egy kompromisszum szülessen meg a hatalmát az 1949-es alkotmány jogfolytonossága miatt 1989-ben átmentő oligarchia és a nemzet között, a megmaradás érdekében. Ez persze csak egy lehetőség a kényszerítő szükség mellett.

A harcot azonban a közös józan ész alapján meg kell vívni. A mostani alaptörvényben az a legnagyobb pozitívum, hogy ellentétben a korábbi alkotmánnyal, erre elvi lehetőséget, alkotmányos keretet nyújt. Nem szabad elfelejteni, hogy a mostanáig hatályos alkotmány, annak értelmezése és az arra épülő jogszabályok lehetővé tették az állam és állampolgárainak kifosztását a privatizációval, az eladósítással, illetve azzal a gazdaságpolitikával, amely a profitot a nagy cégeknél hagyta, amit azok ki is vettek, visznek az országból, a költségeket pedig a társadalommal és a környezettel fizettetik meg.

Az alaptörvény sikerességét végül is az méri majd le, ha az emberek többsége azt majd magáénak érzi. Ez akkor fog egyértelműen bekövetkezni, ha az igazságosság és a szociális biztonság megerősödik, segítve a közösségi összetartozást, magát a nemzeti megmaradást, újjászületést.

Szerkesztőség