Megjelent a Biszku Bélával készült interjúkra épülő Bűn és büntetlenség című dokumentumfilm DVD-változata. A nagy visszhangot kiváltó film mellett háromórányi kimaradt jelenetet kapunk, amelyben láthatjuk a megtorló belügyért kiabálni, veszekedni és halkan motyogni.
Recseg-ropog a „vakpali mindent lát” (közismertebb nevén a Rákóczi-induló), miközben báb módra integetnek a hatvanas évek meghatározó politikusai a Felvonulási téri emelvényen, annak a bizonyos csizmának a helyén. Ez a Bűn és büntetlenség DVD-kiadásának főmenüje, innen választhatjuk ki a kicsit megváltoztatott filmet és a közel három óra beszélgetést Biszku Bélával és felkért történészekkel. A felütés tehát adott, néhány perc múlva pedig kiderül az is, hogy valóban egy „hazaáruló bábkormány” prominense fog beszélni. Ezt persze június óta tudja tulajdonképpen az egész ország, kezdve a cselhez folyamodó bloggerektől, a bakelittelefonos időket idéző letiltáson, a „lex Biszkun”, a hatalmas sikerrel zárult „illegális” premieren keresztül az agg kommunista feljelentéséig és kihallgatásáig.
A fehér könyvek és a vérbíró
E procedúra nélkül aligha tört volna ki egy szűk körből a Bűn és büntetlenség, aligha lehetett volna a sokak által szándékos marketingfogásnak tartott botrány nélkül beszédtéma a sezlonyon szalonnázó Apró Antal, a szopós gyerek módjára pityergő és didergő pártfunkcik története és a kérlelhetetlen dölyfösség, ami miatt Biszku ma sem hajlandó bocsánatot kérni. Mindezek mellé két újdonságot szerkesztettek be a rendezők a film lemezes változatába.
Egyszer idéznek a hírhedt „fehér könyvekből”, abból a propagandakiadvány-sorozatból, amelyben az MSZMP igazolni próbálta az ötvenhatos „események” során tett lépeseit. Ebben írják le azt, hogy az „ellenforradalmi erők” néhány száz ember életét oltották ki, Biszku szerint viszont háromezret. Új szereplőként pedig bejön a képbe az a Sárközi Endre, aki Rákosi Mátyás diktatúrája alatt volt vérbíró. Ő azt mondja el, hogy hogyan telepedett rá a párt a Biszku által emlegetett független bíróságra: Sárközi szerint 1956-ra már olyan olajozottan ment minden, hogy a bírák informális gesztusokból is megértették, hogy milyen ítéletet óhajt a minisztertanács vagy épp a Központi Bizottság.
Ezt az interjút érdemes lett volna egészében, önálló extraként feltenni, még annak árán is, ha esetleg nagyban megegyezik Gyarmathy Lívia „Hol zsarnokság van” című filmjével, hiszen a rendezőnő idestova már húsz éve, a rendszerváltozás hajnalán beszélgetett el Sárközivel. Ugyanúgy beszédes lenne, ha ma, Biszkuval ellentétben megtörten és betegen mondja el ugyanazt, vagy ha esetleg némi megbánást tanúsít.
November 23. és május 1.
A további extrákat pedig úgy képzeljük el, mint egy látogatást valamelyik elhagyatott múzeum raktárában. Múzeum alatt itt a 20. századi magyar történelem egyik legfelkavaróbb mozzanatát kell értenünk, és a porosodó műtárgyak pedig azok a történetek és anekdoták, amelyeket a szereplők elmondanak. Kétségkívül egy kicsit lógnak a levegőben még úgy is, hogy esetenként kapunk reflexiókat és gyorselemzéseket a téma szakértőitől, de világos az is, hogy nem értéktelen kacatokról van szó.
Amit például Balás-Piri László mesél 1956. november 23-áról, az többet mond el a korszakról minden évszámnál vagy adatnál. Az egykori pesti srác emlékei szerint ezen a napon megállt az élet Budapesten: ennyire hatékony volt a szovjet megszállással kombinált megfélemlítés, amit persze a kézi vezérléssel irányított sajtó igyekezett az ellenforradalmi csőcselék nyakába varrni. Balás-Piri elmondja azt is, hogy egy olyan rendezvényt, mint az 1957. május 1-jei felvonulás, ötvenhat telén még nem tudtak volna megcsinálni. „De addigra megtört a gerinc”. Biszku pedig a világ legtermészetesebb dolgaként közli: az össznépi parádé sikerének egyik legnagyobb titka az volt, hogy a kerületi pártszervezetek gondoskodtak a közönségről.
Ez ugyanolyan elszólásértékű, mint Biszku további megnyilvánulásai. Érdekes hallgatni persze az „Öreg” iránt táplált édes-bús nosztalgiát, a világ szocialista elitjének primitívségét bemutató sztorikat vagy a keményfejű kommunista vonalas gondolkodásából adódó abszurd értetlenséget. De a film és az extrák igazi ereje azokban a pillanatokban van, amikor Biszku szembesülni kényszerül közvetett vagy közvetlen utasításainak eredményével. Ilyenkor már nem ordibál, nem hadonászik, csak keresztbe fonja a karját, lefelé néz, és rendszerint azt motyogja, hogy erre ő nem emlékszik.
Pont, mint egy bírósági tárgyaláson.
Tompos Ádám ( MNO)
