HTML

A Mi Kerületünk

Pestszentimre-Pestszentlőrinc polgárainak oldala.

Friss topikok

Linkblog

2010.11.20. 04:53 amikeruletunk

80 éves Pestszentimre

November elején, a Pestszentimrei Napok keretében a XVIII.kerülleti önkormányzat a városrész nyolcvanadik  születésnapját ünnepelte. Az eddigi hagyományok alapján idén is felköszöntötték azokat akik 80 évvel ezelőtt Pestszentimrén születtek meg és ezenkívül felköszöntötték a településen élő Imréket.

Az ünnepség helyszíne a Pestszentimrei Sportkastély volt. A jelenlévőket Lévai István Zoltán alpolgármester köszöntötte. Beszédében az alpolgármester elmondta, hogy számára a szülőföld iránt érzett szeretett a legnagyobb ajándék. Az elődők magasra tették a mércét, de nekünk még magasabbra kell tenni azt. 80 évvel ezelőtt az alapokat lefektették azonban a jövőt már jó ideje mi építjük.

Számomra az, hogy pestszentimrei vagyok azt jelenti, hogy ez az a föld, amin élek, ahol lakom, ahol a családom hazavár, ahol minden utcasarkot ismerek, ahol élek és dolgozom. Innen jöttem, itt vagyok most, és itt akarok élni a jövőben is. Nem hiszem, hogy van annál felemelőbb érzés, mint amikor az ember számba veszi élete eddigi tetteit és azt látja, hogy a családja mellett annak a közösségnek is bőven adott, amelyből kinőtt. Az igazi nagyság ebben rejtőzik és ez adhat nekünk erőt és kitartást. Meghálálni mindent amit kaptunk hozzátenni azt amit lehet. Ez a lokálpatriotizmus, ez a szeretet, a tisztelet és felelősség-mondta az alpolgármester.

A rendezvény a beszédek után ünnepi műsorral folytatódott amelyen az imrei Imréket és a 80 évvel ezelőtt itt született embereket köszöntötték. A születésnapi és névnapi ünnepséget fogadás zárta.

komment

süti beállítások módosítása