HTML

2010.10.24. 23:24 amikeruletunk

Krizantém fesztivál Pestszentimrén

Szombat délelőtt dr. Léderer István üdvözlő szavai után műsort adtak a Gyöngyszem Óvoda apróságai valamint a Táncsics Általános és Német Nemzetiségi Iskola diákjai.
Pándy Tamás, a dr. Széky Endre Történeti Társaság elnöke és Lévai István Zoltán alpolgármester köszöntötte a résztvevőket, majd az alpolgármester átvágta a nemzeti színű szalagot és a  Széky társaság kék szalagját, s ezzel  ünnepélyesen megnyitotta a Krizantém fesztivált.

Az eseményre a szervezők sok krizantémtermelő kertészt hívtak meg, hogy kiállított virágkompozíciókkal versenyezzenek a fesztivál elismerő okleveleiért.
Első helyezést ért el a zsűri és közönségszavazat alapján is a Margaréta virágüzlet,  második lett  a Varga Márton Kertészeti és Földmérési Szakképző Iskola, harmadik a Dísznövény Szövetség virágkompozíciója. Az okleveleket Lévai István Zoltán adta át a díjazottaknak.


A színes krizantémok megtekintése mellett a kiállítóktól helyben lehetett vásárolni a virágokból is.

Már az ókorban is ismert Kínából származó virág. A régi magyar neve margitvirág, mintegy ötezer változata ismert.

Az ősz dísze, a novemberben nyíló fajtája a kerti év végét, a tél közeledtét jelzi. Mivel az ősz végén a virágzik, a kegyeleti napok alkalmával a sírokra ültetik ki, így a virág lassanként a temetőhöz, a halottak napjához kapcsolódik. Amerikában, Északnyugat-Európában, ahol ez a tévhit ismeretlen, egész éven át kedvelt növény.  A cserépben felnevelt növények virágai a fajtától és szobahőmérséklettől függően akár nyolc hétig is virágozhatnak. Ezért a legtartósabb cserepes növényünk lehetne. A virágai fagyérzékenyek, a napos meleg helyet kedvelik, és igazán nem vízigényes.
Tarthatjuk balkonon, megfelelő méretű ládában, cserépben, balkonra Kihelyezett termesztő edénybe ültetve, fagymentes időben november közepéig is virágzik. Elvirágzás után ha visszavágjuk, a talajtól 3-4 cm-re, hiszen évelő növény, tősarjról szaporodik. Így a következő tavasszal kihajt ismét…
A biztonságos teleltetés érdekében a kiültetett töveket avarral, lombbal, szalmával enyhén takarjuk be. Ápolása különösebb szakértelmet nem igényel, de ha kedvünk van hozzá, különböző formájú fácskákat is alakíthatunk ki belőle.

komment

süti beállítások módosítása