HTML

2010.10.23. 02:06 amikeruletunk

Koszorúzás a Bókay szobornál

Október 20-án Bókay Árpád halálának 91. évfordulója alkalmából műsorral egybekötött megemlékezést és koszorúzási ünnepséget rendezett a róla elnevezett iskola, a híres orvos (belgyógyász, farmakológus, egyetemi tanár) mellszobránál a Bókay-kertben. 

Baldaváriné Juhász Éva, a Bókay Árpád Általános Iskola pedagógusa mondott ünnepi beszédet, majd az intézmény 8. osztályos diákjai adtak műsort, melyben méltatták Bókay Árpád emberi nagyságát, általa fontosnak tartott értékeket úgy elevenítették fel, hogy az ünnepi gondolatokat a kerület más hírességeitől kölcsönözték. Elhangoztak Eötvös Loránd, Kondor Béla, Szécsi Margit, Benjámin László, Okányi Kiss Ferenc és Döbrentei Kornél szavai. „Ennél hálásabb utókort nem is álmodhat magának egy olyan ember, aki egész életén át tenni akart nemzetéért, lakókörnyezetéért”- mondta a pedagógus.


Bókay Árpád nevét az orvostudományon túl a kultúrtörténet és Pestszentlőrinc - Pestszentimre helytörténete is jegyzi. Szerkesztője és alapítója a Magyar Orvosi Archívumnak, valamint az Országos Balneológia Egyesület elnöke, számos orvos könyv szerzője.
A gyógyszertan tudományában híressé vált Bókay Árpád a XIX. század második felében érkezett, az akkor Pusztaszentlőrinc néven ismert településre. A földbirtokos, Herrich Károly lányával, Herrich Szidóniával kötött házassága után költözött felesége családjának birtokára, amit ma Bókay-kertként emlegetnek. Visszaemlékezéseiből megismerhetjük a korabeli Lőrinc történetét.
A településen megindult fejlődés Bókay Árpád áldásos tevékenységének köszönhető, az 1901-ben felmerülő önállósodás vezéregyéniségeként támogatta a közösségi élet kialakulását. Az általa adományozott telkeken 1903-ban épült fel az első önálló iskola, amely 1919 után vette fel Bókay Árpád nevét. Szintén a birtokból közcélra felajánlott telken épült fel 1910 karácsonyán a katolikus kistemplom.
Egy ideig a Vöröskereszt tevékenységében is közreműködő orvos nevét kerületünk közterületei, intézményei őrzik. Adományozásai, humán cselekedetei lehetővé tették Budapest XVIII. kerületének szociális és kulturális felvirágzását.
A megemlékezés Bókay Árpád mellszobrának megkoszorúzásával zárult; a  Bókay Árpád Általános Iskola nevében 8. osztályos diákok helyezték el az emlékezés virágait. Az ünnepségen részt vettek a Diákönkormányzat tagja is.

komment

süti beállítások módosítása