A világ egyre bonyolultabbá válásával már régen felbomlott a „szabványos” életút rendszere, így a „gyerekkor–iskola–munka plusz két gyerek és egy pici telek” alapokon nyugvó berendezkedés nem hogy a múlté immár, de teljességgel működésképtelen is. Csak egy példa a sokból: a nőknél ma átlagosan 27-28 éves korban, míg két évtizede még öt-hat évvel korábban érkezett a gyermekáldás. Persze lehet búslakodni azon, hogy a „régi jobb volt”, de talán előremutatóbb, ha a problémamegoldás az értékek megőrzésével az új realitásokhoz igazodik. Azt kell támogatni, hogy ha már később is, de bizonyosan világra jöjjön az a baba, ellentétben azzal, hogy „márpedig neked 23 évesen szülnöd kell”.

Tény plusz valóság, hogy a fiatal generációk soha nem látott mértékű bizonytalanságnak, óriási sebességű változásoknak vannak kitéve. Ugyanakkor a változásokat nem feltétlenül utálni kell, hanem oly módon kihasználni, hogy azok a fiatalok saját és közösségük javát szolgálják.

A most formálódó ifjúsági program felelősei helyesen ismerték föl már az alapproblémákat, illetve azt is, hogy a család, a felelősségvállalás, az önálló gondolkodás, vagy éppen a hazaszeretet üzenete nem a televízión, vagy más, 20. századi csatornán jut el a „célcsoporthoz”. A posztmodern korszak kihívásaira friss válaszok szükségesek.

Az említettek a legfontosabb értékek közé tartoznak, ezek nélkül egy társadalom csak rosszul működhet, de iskolapálcával és dogmatikus mantrázással a kívánt eredmény csupán álomkategória. Sőt olyan ellenállást szül, aminek eredménye csak még több cicalány és cukifiú lehet, akik állítólag ugyan nagyon csinosak és nagyon édesek, csak éppen egy kétoldalas házi dolgozat megírására is képtelenek, miközben úgy általában a köztársasági elnök nevét sem ismerik. A rezzenéstelen és érzelemmentes arc láttán meg sírni van kedve az embernek (de azért sem tesszük). Kár ezen sopánkodni, ez tapasztalat.

Sok olyan fiatal van az országban, aki tenni szeretne nem csak önmagárt és közösségért is – így vélekedik Mihalovics Péter ifjúságért felelős kormánybiztos, s nem lehet e szavakkal nem egyetérteni. Minden létező segítséget és lehetőséget meg kell adni azoknak, akik nem csupán önmaguk élvezetével vannak elfoglalva, hanem szélesebb spektrumon gondolkodnak. De ehhez tényleg fel kell oldani olyan kényszereket is, hogy aki élni akar és nem egy vasgyárban megrokkanni vagy beleőrülni a munkanélküliségbe, annak fel kell menekülnie Budapestre.

Meg azt is látni kell – s akkor félre a korrektséggel –, hogy a virtuális világ, a teljesítménykényszer hiánya, a széthullott családok, a rossz vagy a létre sem jövő párkapcsolatok hiánya szinte ipari mennyiségben termelik ki a gyökértelen, csak saját érdekeiket szem előtt tartó nemzedékeket.

Úgy tűnik, most elindult egy komoly gondolkodás a magyar fiatalok jelenéről, jövőjéről. 2021-ben kíváncsian várjuk az eredményeket.

Lippai Roland-MNO